A könyv és én



Minden elolvasott könyv egy újabb megélt élet.


Nagyon sokáig csak krimiket olvastam, másféle könyvet szinte a kezembe sem vettem. A kötelező olvasmányokat is csak ritkán olvastam el, azokat inkább megnéztem filmváltozatban.

Aztán 2012 karácsonyán négy könyvet kaptam ajándékba, három krimit (Agatha Christie - egyik kedvenc írónőm) és egy romantikus regényt kaptam a mamámtól. Kicsit féltem romantikus könyvtől, azt hittem untatni fog. De szerencsére nem így lett! Amint a kezembe került, le sem tudtam tenni, annyira magával ragadó volt a történet. Magam sem hiszem el, hogy az óta több könyvet olvastam el, mint eddig bármikor… és ennek még egy éve sincs! :) Azért szeretek olvasni, mert minden könyvvel más – más embereket, érzéseket ismerhetek meg. Nincs két egyforma könyv, nincs két egyforma szereplő. Minden könyvnek hatalma van. Nem állítom, hogy az összes könyv tetszik, amit elolvasok, de minden könyvvel egy új világot fedezhetek fel. Ha végignézek azokon a könyveken, amiket már olvastam, mindegyiknél eszembe jut egy – egy jelenet, szereplő, ami igazán emlékezetes volt. Sok szereplőről példát lehet venni, akik meg tudták valósítani álmukat, tudtak változtatni az életükön. A krimik mellett már romantikus - és kalandregényeket is olvasok.

Fejős Éva Karácsony New Yorkban c. könyve miatt szerettem meg igazán az olvasást. Nem tudok egyetlen okot mondani, hogy miért tetszett ez a könyv, de beleszerettem. A mamám ragaszkodott hozzá, hogy Fejős Éva könyvét vegyen nekem, ezért mondom mindig azt, hogy akik miatt könyvrajongó lettem, az a mamám és Fejős Éva írónő. Köszönöm mindkettőjüknek! ;)

Mindenkinek ajánlom, hogy ha nem is rendszeresen, de néhanapján olvasson el egy – egy könyvet, mellyel nem csak kikapcsolódunk, hanem egy újabb izgalmas kalandban lehet részünk! 

(2013.augusztus 25., vasárnap)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése